A legyőzhetetlen gerilla mítoszát hagyjuk meg az agitátoroknak és képregényszerzőknek! – Válasz Kaiser Ferencnek
Népnek lenni nem jelent felmentést a háborúk elvesztése ellen.
Népnek lenni nem jelent felmentést a háborúk elvesztése ellen.
A lány szerint a brit kormány megsértette az emberi jogait.
Csütörtök reggel a német rendőrség Duisburgban négy épületet kutatott át, a „Palesztina Szolidaritás Duisburg” csoport vezetőinél.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Az idei megemlékezésre olyan emberek is érkeztek Izraelből, akik egykor átélték a holokauszt borzalmait, tavaly pedig a Hamász 1200 áldozattal járó mészárlását.
Rafah inváziójának ötlete eddig se nagyon tetszett az amerikai elnöknek, de most betelt a pohár: megkezdi Izrael lefegyverzését. Ennek viszont saját párttársai sem örülnek.
Az amerikai elnök szerint nincs helye antiszemitizmusnak az amerikai egyetemeken.
Joe Biden igyekszik leértékelni az amerikai egyetemeken zajló rendbontásokat.
Kérdéses azonban, hogy Izrael is belemegy-e az alkuba.
Egyelőre még nem tudni, hogy ez mit jelent a Gázában fogvatartott túszok számára.
Gila Gamliel miniszter a CPAC Hungary vendégeként október 7-ről, a magyar túszokról, az iráni atomfegyverről és az izraeli-magyar barátságról beszélt lapunknak. Interjúnk!
Az Egyesült Államokban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában egyre gyakrabban támadnak meg zsidókat a nyílt utcán.
Az esetek összekapcsolhatóak a Hamász szélsőséges palesztin szervezet Izrael ellen indított átfogó támadásával.
Izrael Állam politikájának kritikája lehet jogos, sőt! Csak a Föld színéről való eltörlésével ne tessék kacérkodni. Kacsoh Dániel írása.
Egyiptom és az USA is győzködi a palesztin terrorszervezetet: mondjanak igent.
Valószínűleg a közelmúltban készült a felvétel.
A Hamász megalakulása óta mind ez idáig elutasította Izrael Állam elismerését.
Hirsh Goldberg-Polin kezét a videó tanúsága szerint amputálták, miután a terrortámadásban megsebesítették.