David Pressman: Magyarország elszigetelődött, magára maradt mind a szövetségen, mind az Európai Unión belül (VIDEÓ)
A nagykövet szerint az, hogy Orbán Viktor ellenfélként állította be Amerikát, elfogadhatatlan.
A nagykövet szerint az, hogy Orbán Viktor ellenfélként állította be Amerikát, elfogadhatatlan.
Évek óta gyűjtik a bizonyítékokat Stockholmban, ám Brüsszel egyelőre nem figyel.
Felületesen szemlélve döbbenetesen hangzik, hogy a romániai magyar közösségnek az ukrajnai háborúhoz való viszonyulása inkább a szélsőséges.
Vélhetően a németek sem örülnek majd a sietségnek.
Hány mandátummal lenne elégedett? Melyik frakcióba várja a Fideszt? Ki lenne az ideális EB-elnök? A kormánypárt EP-listavezetőjével beszélgettünk.
Ugyanis ha korrupt lenne, akkor szerinte nem áramlana pénz Ukrajnába.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Néhány napja volt május 9-e, Európa napja. Nagy zajt nem csapott az ünnep, igaz, így a háború árnyékában sok vigasságra nincs is ok.
Kapkodás és bizarr helyi ötletek bizonyítják, hogy az Európai Bizottság 2021 februárjában közzétett, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégiája megbukott.
A kínai elnök látogatása óta egyre önkritikusabbak Nyugaton.
A liberálisok szerint a legjobb ellenszer a még több Európa és a még kevesebb nemzeti szuverenitás.
Petr Fiala közölte, hogy Csehország több más uniós tagállammal együtt határozottabban kíván fellépni az illegális migráció ellen.
Tizenöt évnyi egy helyben toporgás után.
A korábbi szocialista politikus szerint Szijjártó Péter „ritka tehetséges és elképesztően korrekt ember”.
Magyarország mindent megtesz a Nyugat-Balkán békéje és fejlődése érdekében – közölte a tárcavezető Budapesten, ahol újságírói kérdésre veszélyesnek minősítette Weber háborúpárti nyilatkozatát.
„Kína felemelkedésében lehetőséget látunk.” Interjú.
Nagyon bíznak az EP-választások eredményeiben.
Az Európai Bizottság vezetője megpróbálta kioktatni a kínai elnököt.
Az európai közösség tagjának lenni nem dicsőség, ünneplendő tény, hanem magától értetődő joga az ezer éve Európa közepén élő magyarságnak. Rajcsányi Gellért írása.
A magyar vörös szőnyeg nem ugyanolyan, mint a francia.